Példátlan módon a felkészítést megelőző másfél évem rendszeres sportolás nélkül telt. Persze éreztem, hogy ezen változtatni kell, de csak nem jött az ihlet. Így hát stratégiát váltottam és kerestem egy víziót, ami kellő motiváló erővel bír majd. Lefutom a félmaraton. Na annyira megörültem, hogy végre a vágányon vagyok, hogy másfél hónap ebben a mámorban telt. Anélkül, hogy bármit is mozogtam volna.
Kezdett gyanús lenni, hogy ez így nem lesz jó. Ebből nem csak félmaraton nem lesz, de egyetlen edzés sem. Ekkor - a lehető legjobbkor- jött a Mind the Step kiírása, a 3 hónapos félmaraton felkészítőre. És a cél a 30. Wizzair félmaraton volt, ami éppen a szülinapomra esett (eznemjel! szinkronicitás J). Remegő kézzel nyomtam a jelentkezésre, mert tudtam, hogy innentől nincs kiszállás.
És elkezdődött. Heti 5 edzés. A nulla helyett. Kétszer küzdöttünk a Tabán lépcsőin az életünkért. De az edzők csak ritkán kegyelmeztek nekünk. Bevallom, az elején őket tekintettem a legnagyobb ellenségnek, igazán morcos voltam egy-egy alkalommal. A terhelés alkalomról alkalomra nőtt. Egyszer nem éreztem azt, hogy végre könnyedén teljesítem a napi adagot.
Egy kőkemény belső munka és átalakulás volt a fizikai mellett ez a felkészülés. Számtalan elképzelésemet ismertem fel és kellett elengednem az életemről, a határaimról, a testemről és képességeimről. Hogy nem kell „belehalnom”, hogy attól, hogy ha többet szenvedek érte, attól még a siker nem lesz értékesebb. Ehelyett elkezdtem működtetni a testmozgás örömét és extázisát. Azt, hogy tudom milyen érzés örömmel és élvezettel tágítani a fizikai határaimat, testi fájdalmak nélkül.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy futni is meg kell tanulni. Volt már hasizomlázad futás után? Akkor vagy szuper core izomzattal rendelkezel vagy rosszul csinálod. Hálás vagyok, hogy öregszem. Így már több ésszel, nem csak hűbelebalázs módjára esek neki pl egy félmaraton felkészülésnek, mint korábban. Különben pont a 2. hétnél ért volna véget a felkészülésem. Így viszont sokat dolgoztunk azon, hogy a mozgásomat kitisztázzuk. Végre nem esik be a térdem, egészen jó közben a tartásom, a karommal nem kalimpálok oldalra és a bokám is viszonylag stabilnak mondható. Ennek a megvalósításához Kristóf végtelen számú trükkel és edzéstárral rendelkezik. Néha, amikor kiadta a feladatot, csak nevetni tudtam, mert elképzelésem sem volt, miképp valósítható meg az, amit kért. És csináltam, a tőlem telhető legjobban. Mert közben az edző szerepe is átértékelődött bennem. Örültem a nehezítéseknek, mert azt jelentette, hogy látja a potenciált bennem. Az edzés idejére félretettem, mit gondolok arról, hogy mit tudok megcsinálni és mire vagyok képes. És bíztam benne, hogy menni fog még egy picivel több és tényleg ott van bennem, az, akit ő lát.
Az első „hosszú” futásom 6 km volt, amibe majd’ belehaltam. Hétről hétre 1 km-rel nőtt a táv. Minden alkalommal izgultam, vajon meg tudom-e csinálni. De 1 km-rel mindig tudsz többet futni. Ez lett a mottóm. Edzés után sétálni hazafelé elmondhatatlan érzés. Nincs annál jobb, amikor azt érzem, ma is a legjobbat nyújtottam és hoztam ki magamból. Amikor azon gondolkozom, hogy „csak” 5 km-ért nincs is értelme kibumlizni a szigetre, mert azt bárhol lefutom. Amikor „nincs kedvem semmihez” napom van, de egykor (mentségemre szolgáljon, hétvége volt) azon kapom magam, hogy a pizsit edzőruha váltotta fel. Amikor nem számít, hogy 40 fok van, nagy a páratartalom vagy éppen esik az eső. És az már csak hab a tortán, hogy 3 szigetkör után, csigatempóban, csapzottan sétálva a hídon leszólítanak. Csajok, hagyjátok a sminkelést a csudába! Egy jó popsi mindent visz! ;)
A verseny előtti utolsó héten sikerült elengednem a teljesítménykényszert is, hogy mennyi idő alatt kell teljesítenem a távot. A rajtig valami elképesztően izgultam. Szuper volt, hogy ezt oldotta a MTS csapat, a közös bemelegítés. A futás és a verseny minden pillanata élmény volt, amit hihetetlenül élveztem. Semmi ólmosság, sehol egy mélypont. Olyan mérhetetlen extázis, hogy a fáradtság is csak órákkal a verseny után ért utol.
Én nem terveztem, hogy újra félmaratont fussak. De láttam, hogy Tihanynál is lesz félmaraton. Húúú és olyan is van, hogy panorámafutás J Meglátjuk, de úgy tűnik, ez még csak a kezdet volt.
Nem győzök hálás lenni Kristófnak, a Mind the Stepnek és az edzőtársaknak, a szuper hangulatú edzéseknek. Nélkületek mindez nem valósult volna meg. Minden befektetett energiának meg van a gyümölcse. És néha többet kapsz, mint várnád.
Miskei Anikó
