Egy jó kérdés örökre megváltoztathatja az életed

2016. május 29. 13:44 - Miskei Anikó


A héten egy remek előadáson voltam, ahol a következő mondat hangzott el:
„Ha ma ugyanazt a választ adod ugyanarra a kérdésre, mint tegnap, akkor nem fejlődtél semmit.”

Nálam betalált és ezer felé szaladtak el a gondolataim, hogy mit is jelent ez. Ami bennem hatalmasat változott az elmúlt időszakban, hogy a válsz helyett elkezdtem sokkal jobban értékelni a kérdéseket. Ha találok egy választ a feltett kérdésre, akkor azt elfogadom evidenciaként és lehet, hogy az egész életemet tévedésben élem le bizonyos dolgokat illetően.

Miért fontos, hogy újra és újra feltegyük ugyanazt a kérdést? Többek között azért, mert mindig az érettségünknek, nyitottságunknak, befogadó képességünknek megfelelő választ fogunk kapni.

Gondolj bele, hogyan fejlődött a „létezik-e a Mikulás és Jézuska?” kérdésre a válaszok evolúciója. Először a válasz az egyértelmű és határozott IGEN volt, minden kétséget kizáró, mesés varázslatban éltél. Aztán ahogy nőttél, alakult a történet, itt már a Mikulás és Jézuska megbízta a szüleidet, hogy segítsenek nekik. Itt a sztori már kicsit kezd gyanús lenni, de még mindig hiszel bennük. Aztán jön a dráma, amikor kiderül, mindez csak egy szép és kedves mese volt, vagy tudod mit, ne legyünk álszentek: hazugság. És Te ott állsz összetörve. És még az is lehet, hogy felnőttek nevetnek emiatt rajtad.

Vagy ott van a sokkal nehezebb téma, a halál. Felnőttként nyilván Te is más-más módon mondod el egy picinek, egy kamasznak vagy épp egy felnőttnek. Tehát ugyanarra a kérdésre más-más választ adsz.

Miért ne lenne ez igaz a tudomány területén is? Ma épp ezzel kapcsolatban néztem meg egy, a konvenciókat megkérdőjelező TED előadást. Ugyanis sajnos napjainkban a tudomány szinte vallássá vált és szemben az eredeti szándékával, a kíváncsisággal és felfedezéssel, az egyik legnagyobb dogmagyárossá lépett elő. És mi elhisszük, meg sem kérdőjelezve az olvasottakat és tanultakat. Erre két remek példát hoz az előadó. Egyrészt kutatott régebbi fizika könyvekben és feltűnt neki, hogy akkoriban gyorsabbnak tartották a fény terjedési sebességét. Egy tudóst megkérdezve erről, azt a választ kapta, hogy mérési hiba, ma már pontosabban meg tudjuk azt határozni. De felveti az előadó, hogy mi van akkor, ha ez az eltérés nem mérési, hanem gondolkodási hiba? Mi van akkor, ha a fény sebessége nem állandó csak attól, hogy egyszer megmértük? Mi van akkor, ha a fény sebessége változik? Ez egy olyan mérvű szemléletváltás, amire kevesen képesek. A másik példája, hogy szerette volna megvizsgálni a gravitáció mértékének változását. De erre senki nem hajlandó, hiszen tudjuk, hogy pontosan mennyi. És kész.

Mi ez, ha nem őrültség?

Arról már ne is beszéljünk, hogy a gravitáció egy statisztikai törvény. Ez azt jelenti, hogy az egy tendencia és valószínűség, hogy a tárgyak lefelé esnek. De az is benne van ebben, hogy az is lehetséges, hogy nem. Vajon ha ezt ebben a formában tanítanák az iskolákban és átírnánk a kollektív tudásunkat erről, akkor a levitáció egy hétköznapi jelenség lenne?

Felejtsd el a válaszokat! Vagy legalábbis kezeld korlátozott érvényességgel. Kezdj el folyamatosan kérdéseket feltenni. És csak figyeld, hogy mi minden bukkan fel válaszként, talán nem is épp az elvárt formában. Ne ítéld meg a választ jóként vagy rosszként és semmi esetre se tedd örök érvényű igazsággá.

Mi van akkor, ha egy kérdés sokkal nagyobb változást hozhat az életedbe, mint bármelyik válasz? Mi van akkor, ha a boldogságod a gyermeki kíváncsiságod felélesztésében és a dolgok állandó megkérdőjelezésében rejlik?