Hogyan változtattam át a szorongásom percek alatt oldottsággá?

2016. április 02. 21:22 - Miskei Anikó



Mióta leküzdöttem az ismeretlentől való félelmemet, elindult magától az életemben a "minden napra egy csipetnyi ismeretlen" projekt.

Ennek egyik tudatos állomása volt, hogy elmentem egy szabad táncos órára. Addig nem is volt semmi gond, míg el nem kezdtek érkezni azok a résztvevők, akik régi/visszatérő vendégei az órának. Kellemes fények, halk zene és füstölő. Ők pedig elkezdtek mozogni, maguktól. Először azt gondoltam, bemelegítenek, de aztán felébredt bennem a gyanú, talán már elkezdődött az óra csak én nem tudok róla. Ahogy figyeltem a többieket, kezdett a gyomromban egy gombóc növekedni. Az első gondolatom az volt:
"Te jó ég, hogy kerülök én ide!"
Aztán a következő pedig az, hogy talán elhamarkodott volt az első ilyen óra előtt megvenni azonnal egy 5 alkalmas bérletet. Merthogy talán soha többet nem akarom betenni ide újra a lábam.

Az óra elkezdődött, körbeültünk, bemutatkoztunk és mindenki mondott egy szót nyitás képpen, ami leginkább leírta a jelenlegi állapotát. Bevallom, nekem az első szó a félelem volt, ami bevillant, de annyi ember előtt bevallom, nem mertem bevállalni. Maradta inkább a nem olyan régóta komfortossá vált ismeretlennél. 

Elkezdődött a zene, jöttek az instrukciók. Én pedig elkezdtem csukott szemmel befelé figyelni. Csatlakoztam a théta térbe és elkezdtem figyelni, mik azok a hitrendszerek, melyek akadályoznak a szabad áramlásban. És legfőképpen mik azok az érzelmi letöltések, melyekre szükségem van. Nekem leginkább mindez a saját ritmusomról szólt. Íme néhány a számtalan letöltésemből:

Tudom milyen érzés, hogy összhangban vagyok a saját ritmusommal. 
Tudom milyen érzés áramlani a saját ritmusommal anélkül, hogy mások kizökkentenének belőle. 
Tudom milyen érzés, hogy minél hangosabb körülöttem mások ritmusa, én annál erősebben érzem a sajátomat.
Tudom milyen érzés, hogy a tér minden pontja ugyanazzal az értékkel bír. 
Tudom milyen érzés, hogy mások látványa inspirálóan hat rám, anélkül a kényszer nélkül, hogy bárkit is követnem kellene.

És csak figyeltem, éreztem, ha úgy éreztem, álltam, ha éppen úgy, akkor haladtam, becsuktam a szemem, amikor jól esett és kinyitottam, amikor arra jött impulzus. Áramoltam a zenével, főképp magammal, örültem, mosolyogtam és nevettem. Feloldódtam. A végén pedig hagytam, hogy ezek a jó érzések csak vigyenek magukkal. És feltöltöttem velük a vágyaimat is.

Az óra végén a barátnőm látván, hogy mennyire jól érzem magam a kezdeti szorongáshoz képest, nevetve kérdezte, hogy mire thétáztam közben :-) És neki is elmondtam, hogy milyen mérhetetlen biztonságérzetet ad számomra az, hogy bárhogyan is kezdődjék egy szituáció, van eszköz a kezemben, hogy menet közben átalakítsam magamban azt. 

Én mérhetetlenül jól éreztem magam. És hogy kívülről másoknak rajtam mi látszott? Kit érdekel?

Miskei Anikó