Cipőt a fogorvostól???

2015. április 15. 09:58 - Miskei Anikó





Régen az élet egyszerűbb volt bizonyos szempontból.  Tudtad, hogy kitől mit kaphatsz meg. A postán nem árultak csokit és tusfürdőt. És a szakértők között sem találtál olyanokat, mint „tavaszcsalogató szobafestő mester” vagy „lépésszám és-élettartam-növelő szakember”.  Mert ilyen nincs is, tudtommal. Pedig a mai világban bármit kitalálhatsz, hogy minek leszel a szakértője. Ez valahol remek dolog, mert végtelen lehetőség nyílt ezáltal arra, hogy bárki kiteljesedhessen valamiben.

De megvannak a veszélyei is, ami mellett nem érdemes észrevétlenül elmenni.

Nem a papír teszi az embert, de vannak helyzetek, amikor a szaktudás elengedhetetlen a felelősségteljes munkavégzéshez. Ugyanakkor számtalan esettel találkozom, amikor „meg sem gyógyult még a beteg, de már ő maga akar gyógyítani”.  És ez különösen igaz arra a masszára, akik úgymond „emberekkel foglalkoznak”.

Értem én, hogy sokan élnek meg nehézségeket és végtelen felszabadító érzés, amikor sikerrel túljutnak egy-egy ilyen helyzeten. Az már más kérdés, hogy vajon valóban túljutottak-e rajta. Ha ezzel az esettel találkozol, figyeld meg, hogy miképp fogalmaz az illető, amikor a múltjáról beszél. Néhány figyelmeztető jel:
·         érzelmileg bevonódik, megterhelő (elérzékenyül, elsírja magát, megakad), amikor beszél a múltban történtekről
·         úgy beszél az eseményről, mint ami kísérti őt
·         felkavarják az emlékek
·         hátat akar fordítani a történteknek
·         menekülésről beszél

Ilyen esetben sajnos az illető nem hogy nem lesz a segítségedre, de akár nagyobb károkat is okozhat.

Emellett a szakmai tudás azt a célt is szolgálja, hogy képes legyek kezelni a folyamatot, miközben a másikkal dolgozom. Attól, hogy én tudok a saját életemben kezelni egy helyzetet, még nem jelenti azt, hogy kezelni tudom mások reakcióit adott szituációra és biztonságban tudom vezetni őt.

Vegyük például a Gyógyító írás tréningemet. Itt egy csoportról van szó, 6-10 fővel. Ezt a helyzetet azért tudom biztonsággal kezelni, mert 2 évig egy főorvossal vezettem csoportokat egy pszichiátriai gondozóban. Tudom, hogy fontosak a keretek mind a bizalom, mind pedig a résztvevők biztonsága szempontjából. Pontosan meghatározom, hogy mi az a viselkedésmód, ami szükséges ahhoz, hogy a csoport tagjai a legtöbbet profitáljak a tréningből. Illetve mi az a viselkedés, aminek nem nyújt teret egy ilyen trénig.

Rendkívül fontos, hogy lássam, ki milyen állapotban van. Mivel pontosan tudom, hogy a 2. nap mennyire megterhelő, amennyiben azt észlelem, hogy valaki túlságosan instabil, más alternatívát javaslok a 2. nap helyett. Ha nem kezeljük azt, ami felszínre került, az elvarratlan szálak csak még nagyobb károkat okoznak. Tudom, hogy ez radikálisan fog hangzani, de akár életek is múlhatnak rajta.


Rendkívül fontos lenne az is, hogy a szakember tisztában legyen a saját kompetencia határaival. Pontosan tudjam azt, hogy a szaktudásom milyen esetekre terjed ki. Éppen ezért szoktam megkérni, hogy a konzultációkra jelentkezők néhány mondatban foglalják össze a problémájukat. Így indokolt esetben azonnal tudok mást ajánlani vagy tisztázom, ha nem tudom elvállalni az esetet. 

Te meg szoktad nézni kihez mész? 

Miskei Anikó
Pszicgológus