Egy csapatban játszol a pároddal?

2014. június 13. 15:51 - Miskei Anikó



Korábbi két bejegyzésemben (itt és itt) több szempontból közelítettem meg a párkapcsolatban lévő problémákat. Jogosan merül fel ilyenkor a kérdés: „De akkor hogyan csináljuk úgy, hogy jó legyen?”. Nézzük a „választ”.

Azt látom, a legtöbb pár sokat harcol, küzd és versenyez egymással. Gyakorlatilag ellenfélként kezelik a másikat, akit le kell győzni, jobbnak kell lenni nála, „nekem legyen igazam, bármi áron is”. Már az a kérdés is sokat segít ilyenkor, ha megkérdezed Magadtól: „Azt szeretném inkább, hogy igazam legyen, vagy inkább boldog szeretnék lenni?”.



Ideje lenne megtanulni az együttműködést és egymás támogatását. Ugyanis az állatvilágban teljesen mást láthatunk. Miért gondoljuk mi emberek, hogy jobban tudjuk, mint a természet? Gondolj csak a madarakra, ahogy repülnek "V alakban". Az, aki legelöl repül, folyamatosan cserélődik, hisz senki sem bírná hosszú távon a fizikai és mentális megterhelést, ami a vezető szereppel jár. És mindez a csere fennakadás nélkül, verbális kommunikációt nélkülözve történik meg. De az emlősöknél is látni, hogy az alfahímek cserélik egymás között a vezető szerepet. A hierarchia rugalmas, a változó körülményekkel változik a rangsor is.


Mit tanulhatunk mi ebből? Minden helyzetben felmérhetnénk, hogy ki rendelkezik az adott feladathoz szükséges megfelelő képességekkel és azt végezze ő, vagy legalábbis legyen övé az irányító szerep. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem alá-felé rendeltséget jelent, ahol a domináns személy visszaél a helyzetével?! Van egy közös célunk és úgy optimalizáljuk az erőforrásinkat, hogy a leghatékonyabban érjük el a legrövidebb időn belül. Így folyamatosan tudjuk húzni egymást előre és fejlődhetünk egy ilyen felállásban.

Szerintem rájöttél, hogy választ a kérdésre a szó konkrét értelmében nem fogok adni, mert nincs. Minden emberi kapcsolat egy dinamikus rendszer. Közösen állítjuk fel a szabályait (jó esetben, és nem külön titkos szerződésekkel rendelkezünk). Így általános szabályokat lefektetni nem lehet. Mindig két embernek kell meghatározni azt a formát és annak a tartalmát, ami mindkettőjük számára megfelelő és leginkább szolgálja mindkét félt. Ez esetben pedig még a férfi-nő klasszikus feladatleosztását sem tekinthetjük mérvadónak.

Mert mi van akkor, ha én csapnivaló szakács vagyok és már annak is örülök, ha nem égetem oda a pirítóst? A párom viszont igazi gourmand, akit feltölt, ha a konyhában alkothat, mert elvarázsolja a színek látvány, az ételek zamata és illatok kavalkádja. Felesleges lenne belefeszülnünk abba, hogy én gürizzek a konyhában kedvetlenül és szorongva, hogy mi fog kisülni belőle. Ehelyett megtalálhatjuk azt a megoldást, ami mindkettőnknek örömet okoz.

Láthatjuk, hogy valahol a nő rendelkezik több affinitással a műszaki dolgokhoz vagy akár jobb a navigációs képessége. Mindig az egyéni helyzetekből és a két ember adottságaiból induljunk és határozzuk meg az egyéni sikerreceptünket. Mindenki csinálja azt, amiben jó, amit élvez, így sokkal több sikerélményünk lesz a hétköznapokban és a kapcsolatainkban egyaránt.




Szerintem szerencsés korban élünk. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy kiteljesedhessen, mindenki a maga módján. Ennek csak egy ára van. Merjetek lelépni az eddig megszokott útról! Figyeljetek arra, Nektek hogy lenne a legjobb! Ne foglalkozzatok azzal, hogy mások mint gondolnak, mit mondanak erről. A Ti életetek, csak Ti tudjátok, hogyan érzitek benne magatokat. A megelégedett, örömteli élet nem csak egy fikció.

Miskei Anikó
pszichológus