Noé

2014. április 18. 21:04 - Miskei Anikó



Most játsszák a mozikban a Noé című filmet és úgy hozta az élet, hogy egy kellemes társasággal elmentünk és megnéztük.



3D, képi világban és eseményekben gazdag, így nem is erről szeretném megosztani a gondolataimat, hanem mi mindent indított el bennem.

Már maga a tény, hogy 2014-ben visszanyúlnak egy bibliai történethez és feldolgozzák azt, nekem számtalan dologról árulkodik. Ugyanis a film főképp arra a dramaturgiai kérdésre lett kiélezve, hogy Noé egyáltalán érdemesnek tartja-e az emberi fajt a túlélésre. Manapság sokszor felmerül a kérdés, hogy az ember mennyire csak egy „rákos burjánzás” a Földön, ami aztán szépen lassan elpusztítja a Földet és önmagát. Sokszor táncolunk ezen a pengeélen.

A film vége tartogat feloldozást is, az emberiség áldást kap arra, hogy életben maradjon. Mostanra annyira elveszetté és kapaszkodó nélkülivé, sok esetben hitevesztetté váltak az emberek, hogy létük önigazolásához már ennyire ősi, archaikus történethez kellett visszanyúlnunk. Mintha már mi magunk sem tudnánk, hogy mi végre vagyunk ezen a Földön, mi az életünk értelme. Ezek húsbavágó, élő kérdések, akár a klienseimet nézem, akár baráti beszélgetésekre gondolok vissza.


Az én olvasatomban ez a film egy segélykiáltás: ki vagyok én, mi végre vagyok? A sztenderd válaszok már rég óta nem működnek, sőt mi több, ilyenek nem is léteznek. Most jött el az ideje annak, mindenki befelé nézzen és önmagában találja meg a bizonyosságot.

Miskei Anikó
pszichológus