Önállóan és kapcsolódva

2012. május 07. 13:39 - Miskei Anikó


Ha nyomon követted a korábbi írásokat és elkezdted megfigyelni az életben a leírtakat, akkor hamar észrevehetted, hogy nem csak a partnered, de barátaid, munkatársaid és felettesed is remek társ lehet ahhoz, hogy rátalálj saját magadra.

Az út kezdetben sok buktatót tartalmaz. Hiszen egy teljesen más szemléletmóddal tekintesz innentől kezdve az emberekre és életedre. És ahogy az első piskóta megsütésétől sem leszel azonnal profi cukrász, itt is időre van szükség ahhoz, hogy egyre ügyesebben navigálj az életedben.
Elképzelhető, hogy eleinte átesel a ló túloldalára. Mikor már tisztán látod, miképpen függsz másoktól, felmerül benned igény, hogy mostantól kezdve mindent magadtól, önállóan oldj meg. Ilyenkor érezheted magad magányosnak és elveszettnek. De majd idővel ráérzel a helyes egyensúlyra.

Mikor közel engeded magadhoz az érzéseidet és megengeded magadnak, hogy át is éld őket, elkezd minden megváltozni. Felfedezed, azzal, hogy elnyomtad negatív érzéseidet és nem vettél róluk tudomást, pozitív érzelmeid intenzitásától is megfosztottad magadat. Hiszen nem működik szelektíven, hogy a negatív érzéseket letompítom, hogy ne fájjon, viszont a pozitív érzelmek változatlanok maradnak. Egyszerre tudjuk az összes érzésünket letompítani, aminek következtében bár nem élünk meg nagy fájdalmakat, de intenzív örömérzetünk sincs, elszürkül érzelmi életünk. Sebezhetőségünk felvállalásához és megmutatásához nagy bátorságra van szükségünk. És általa kaphatjuk vissza Életünket.

Amikor végigjárjuk a korában leírt folyamatot, akkor vállaljuk fel a döntést saját magunkért és az életünkért. Egyre inkább felnőtt, érett személyiségként viselkedünk.
Sosem késő elkezdeni igent mondani saját magunkra, akár párkapcsolatunkban, akár más kapcsolódásokban. Innentől kezdve a hűség is teljesen más értelmet nyer. Hiszen minden helyzetben saját magunkhoz kell hűségesnek lennünk. Ekkor megjelenik belső biztonságérzetünk és erősnek érezzük magunkat. Már nem mozgat minket környezetünk. Önállóak, függetlenek és erősek vagyunk. És ez az a pont, amikor valódi kapcsolódásaink lehetnek másokkal. Már nem vetítjük rájuk belső tartalmainkat, nem támasztunk velük szemben irreális elvárásokat. Képessé válunk meglátni mások valóját és arra is képesé válunk, hogy önmagunkat adjuk.

Senkit sem szeretnék abba az illúzióba ringatni, hogy innentől kezdve boldogan élünk, míg meg nem halunk. Akkor mi értelme rálépni erre a rögös útra? Az élet ugyanúgy fog történni, mint korábban. De mi már mások leszünk. A történések elveszítik pozitív vagy negatív előjelüket. Tapasztalásokká válnak, melyekben megélhetjük önmagunk teljességét, miközben folyamatosan megtapasztaljuk a belső derűt.