Amikor a külvilágon változtatsz

2011. november 15. 16:22 - Miskei Anikó



Mikor eljutsz arra a pontra, hogy kijelented, párkapcsolatod zátonyra jutott, két dolgot tehetsz. Az egyik, ha a külvilágban változtatsz, vagyis kilépsz a kapcsolatból. A másik, ha felfedezed, hogy ez egy lehetőség a változásra és komoly belső munkába kezdesz.

Ebben a cikkben az első eshetőséggel, tehát a külső változtatással foglalkozunk. Ez önmagában nem ítélhető sem rossz, sem pedig jó döntésnek. Valamikor valóban ez a legszerencsésebb választás. A döntés meghozatala magában hordozza azt a tényt, hogy a felek szembenéztek a problémákkal. Sokszor a két fél ekkor már nem képes egymás felé áramoltatni a szerelmet, nincsenek már türelemmel egymás iránt, hanem többnyire a fájdalmaikat élik meg.

Ezen a ponton a felek tulajdonképpen kilépnek a szerepviselkedésből. Ahelyett, hogy felismernék ezeket a viselkedésmintázatokat és kifejeznék a másik felé a belső érzéseket, mindezt a másikra vetítik. Sokkal nehezebb felismernem a bennem lévő dühöt és a mögötte meghúzódó érzelmeket és megfelelő formába öntve kimondani partneremnek. Ehelyett az érzésemet kivetítem a partneremre, így saját érzésemmel kerülök szembe és szenvedek tőle.

Sokan élnek abban az illúzióban, hogy ha megszabadulnak a partnerüktől, akkor elmúlnak a nyomasztó, fájdalmas érzések is. Ám ekkor szembesülnek azzal, hogy azok továbbra is megmaradnak és egyre nagyobb belső nyomást gyakorolnak az egyénre. Legtöbben a feszültség elvezetésére különböző módokat keresnek, ahelyett, hogy szembe néznének az érzéseikkel.

Így a magány lesz az, ami egyre elviselhetetlenebbé válik. Ekkor legtöbbször az egyik kapcsolat követi a másikat, vagy ismét elköteleződik az egyén egy kapcsolatban. És szembesül azzal, hogy mivel korábbi szerepviselkedésének gyökerei nem tárultak fel, az új kapcsolatban idővel épp ugyanúgy vagy ellentétesen viselkedik. Lényegi változás nem történt.

Összefoglalva, a kapcsolat lezárásával kimenekülsz abból, hogy viselkedésed gyökerét megtaláld, így mély és lényegi változás sosem történhet. Tulajdonképpen nem akarod feladni a szerepviselkedésedet.