Amit még senki nem mondott el az 50 árnyalat trilógia kapcsán

2018. február 14. 07:45 - Miskei Anikó

Eddig keményen ellenálltam, hogy csak egy percet is megnézzek az annyira hype-olt 50 árnyalatnak. De aztán angol gyakorlás címszó alatt csak bekúszott az elmúlt hetekben az életembe. És meg kell mondjam, kifejezetten örülök neki. Így az utolsó részt már a moziban láttam, jól le is döbbentem. Ugyanis a nézőtér legalább fele vihogó tinikből állt, akik jó esetben betöltötték a 18-at, de inkább nem.

50gray1.jpg

http://www.fiftyshadesmovie.com/post/167198427658/

1. Miért különösen fontos, hogy az első szexuális élmények jók legyenek?

 

Hősnőnk mint már kiderült, első szexuális együttlétét főhősünkkel élte át. Aki nagyon helyesen tisztában volt azzal, hogy egy első alkalom biztosan nem történhet meg a vörös szobában. Az egészséges szexualitás azzal kezdődik, hogy ismerjük meg saját magunkat, a testünket. Váljunk képessé rá, hogy tudjuk, mi a jó nekünk, hisz később ezt fogjuk tudni kommunikálni a partnerünk felé is. Az első alkalmak a bizalom építéséről, az intimitás elmélyítéséről, egymás felfedezéséről a reakcióinak a megismeréséről kell, hogy szóljanak. Nem csak a legelső partner kapcsán, hanem az újabb partner vonatkozásában is. Higgyétek el, ez már önmagában kellőképpen izgalmas ahhoz, hogy egy ideig kitartson. Nagy hiba már a második alkalommal segédeszközökhöz nyúlni. Hisz könnyen ez válik alapértelmezetté és a hibás kondicionáltság később problémát jelenthet.
Szinte látom magam előtt, ahogy a nézők közül a fiatal lányok rohannak valamilyen gagyishopba beszerezni a szőrös rózsaszín bilincset, csak mert ezt látták a filmben. Jó esetben csak apró testi sérülést szereznek, de nagy eséllyel olyan lelki sebbel jöhetnek ki egy ilyen kalandból, ami hosszútávú károkat okozhat a részvevők számára párkapcsolati szinten.

2. Perverz az, ami az 50 árnyalatokban történik?

 

Ebben az kérdésben nézzük meg a két karaktert. Christianról tudni, hogy szexuális bántalmazás érte gyerekkorában. Egy ilyen múlt nem tűnik el nyomtalanul, a szexualitást eltéríti a megszokottól. Ez elmehet egészen patológiás irányba is, ahol akár az erőszak okoz kéjt vagy egy meghatározott formája a szexnek, ami a kizárólagos az örömszerzésre. Christian viszonylag jó megküzdést talált erre a sérülésére. Mert bár a normálistól eltérő a szexuális igénye, de mindez olyan keretek között történik, ahol a másik teljes beleegyezését adta. Ehhez szükséges, hogy rendkívül szigorú szabályok mentén történjen egy ilyen együttlét. Ahol a folyamat közben is fontos a folyamatos visszajelzés és kommunikáció, Ez utóbbi nem igazán jelent meg a filmben. Viszont el kell oszlassam azt az illúziót, hogy a Christianhöz hasonló helyzetben lévőket szerelmes pillantásokkal meg lehet szelídíteni. Ez sokkal mélyebben gyökerezik annál, felejtsd el azt az idilli képet, amivel a trilógia zár. A változás kizárólag terápiás folyamat által jöhet létre.
Ana egy egészséges szexualitással rendelkező nő, aki kellő nyitottsággal és kíváncsisággal rendelkezik erre a világra. Legalábbis a történet elején.  Azért is egészséges a szexualitása, mert meghúzza a határokat. Vannak eszközök, melyeket egyértelműen elutasít és mivel nem okoz a fájdalom gyönyört neki, erre is határozottan nemet mond, ami majdnem a kapcsolat végét is jelentette. Viszont a sok erős inger torzító hatása megjelenik idővel. 

3. Miben rejlik Christian vonzereje?

Nem csak Ana, hanem a sok női rajongó számára is? Legyünk őszinték, hogy elsősorban a vagyon és a vele járó presztízsben. Képzeld el, hogy Christian egy épp olyan egyetemista, mint Ana, akinek részmunkaidőben dolgoznia kell, hogy fizesse tanulmányait. Többed magával él, a saját birodalma mindössze a szobája. A lovaglópálcát a matraca alatt tárolja, az ágy alatti doboz pedig néhány eszközt rejt. Vajon ez ebben a formában mennyire lett volna vonzó Ana számára? Ebben a felállásban a legtöbben a perverz bélyeget sütnék rá egyszerűen és lapoznának is tovább.
De van ennek egy másik oldala is. Ana biztonságban érzi magát vele, mert Christan jól ismeri azokat az eszközöket és módszereket. Tudja mit hogyan és hogyan kell jól használni, legalábbis Ana számára, aki járatlan ebben a világban.  Feszegeti Ana határait, de a lány tudja, hogy a másik az ő határainak a többszörösén van túl, így rábízhatja magát és közben figyelhet magára, megélheti azt, hogy számára mit jelent az adott szituáció. De sok esetben csalóka gondolat. Kevesen képesek ugyanis saját érzékelésüknek kellő hitelt adni. A másik magabiztossága sokakat elbizonytalanítja önmagukban. Az ismeretlen terepre lépés mindig biztonságosabb érzet egy tapasztalttal, mint azzal, aki hasonlóképpen járatlan. A tapasztalat hiányát csak a nagyon jó kommunikációval lehet valamelyest ellensúlyozni. Szakácskönyvből megtanulni főzni vagy egy séftől ellesni az apró trükköket, nem ugyanazt a végeredményt fogja adni. Az elsőhöz mindenképpen sok gyakorlás és kitartás kell. De semmi sem pótolja azt a figyelmet, amit magunkara kell fordítanunk bármilyen ismeretlen helyzetben. Ahelyett, hogy felülírnánk belső bizonytalanságunkat és átadnánk az irányítást másnak, meg kell állítani minden olyan helyzetet, ami bennünket rossz érzéssel tölt el. A bántást leggyakrabban hétköznapi kijelentések eszközölik, a cselekedetek már nagyon durva szintjei ennek.

4. Van helye a segédeszközöknek a hálószobában?

Erre a válasz egyénenként eltérő, Tőled és a kapcsolatodtól függ. Minél több érzékszervet vonunk be az együttlétbe, annál kiteljesítőbb. Más lesz a csók íze, ha előtte egy pohár bort és más, ha egy pohár ananászlét fogyasztottál. Rád melyik hat izgatóan? Érinteni is számtalan módon lehet. Végighúztad már úgy valaha a kezed a társad bőrén olyan finomsággal, hogy alig értél hozzá? Vagy akár csak a tenyered helyett a kézfejedet használtad? Sokan panaszkodnak arra, hogy az együttlétek során úgy nyúl! hozzájuk a párjuk, hogy abban semmi érzékiség és melegség nincs. Ha már ezekkel tudunk játszani, elég, ha akkor kerül elő a toll és selyemsál. A segédeszköz, ahogy a neve is mondja, csak támogat, kiegészít, de nem helyettesít. Nagy hiba állandó szereplővé tenni, mert a figyelmet a kapcsolódásról az eszközre helyezi. Ez pedig nem hogy növelné, hanem éppen csökkenteni fogja az intimitást. A segédeszköz egy út lehet ahhoz, hogy még inkább megismerd magad. Sokszor csak egy átmeneti kísérő, hogy minél inkább ki tudj teljesedni a szexualitásodban.



5. Tényleg így kell feldobni az unalmas szexet?

Ahhoz, hogy a szex hosszú távon is izgalmas maradjon, kíváncsiság, újdonság és izgalom szükséges. Ezek nélkül el fog laposodni. Az újdonság kinek-kinek a vérmérséklete szerint mást és mást fog jelenteni. Van, akinek egy új pozíció kipróbálását, másnak az ágyon kívül egy új helyszínt vagy lehet a fantázia által felvázolt kerettörténet és akár egy szexuális segédeszköz. Semmit sem kell, de rengeteg dolog áll rendelkezésre, amiről sokan nem is tudnak és nem feltételenül egy eszközre van szükség, sőt.

6. A legnagyobb hiba, amit elkövetett Christian

A segédeszközök és az a fajta szexualitás, ami megjelenik a filmben, nem való rosszul működő párkapcsolatban élő pároknak. Éppen azért, ami a filmben is megjelent és óriási hiba, a következő. Ugyanis Christian a vörös szobát használta azért, hogy megbüntesse Anát, amiért egy élethelyzetben viselkedett. Ilyen terepre csak bombabiztos stabilitással lehet lépni. Nem válhat a játszmák színterévé, rendkívül veszélyes itt revansot venni, amiért a másik elfelejtette befizetni az ELMŰ csekket. Mert igazán komoly lelki sérüléseket lehet általa okozni, ami tönkreteszi a bizalmat, az intimitást és végül a kapcsolatot is.

Fontos témák kerültek elő számomra a trilógia kapcsán. Csak azt sajnálom, hogy kevesen lesznek, akik megfelelően tudják értelmezni a vásznon látottakat. De ha csak annyi megtörténne, hogy párok elkezdenek kommunikálni a film mentén, már annak hatalmas nyeresége lenne. Számtalan kliensem van, akiknél ha akadozik a kommunikáció, ez különösen érvényes a szexualitásukra. Ha úgy érzed, hogy szeretnél javítani a pároddal való kommunikáción és szívesen dolgoznál velem, itt tudsz bejelentkezni:
https://miskeianiko.typeform.com/to/VBYZP


Miskei Anikó
pszichológus

12 randitipp pároknak 2018-ra

2018. január 04. 23:20 - Miskei Anikó

 

Telnek az évek, egyre inkább bedarál a mókuskerék és sok esetben kezd kikopni az izgalom és játékosság a párkapcsolatokból. Mindenki tudja, hogy fontos lenne figyelni egymásra, de ez legtöbbször mégis utolsó helyre kerül. Ahhoz, hogy valami jól működjön, energiát kell tenni bele. Hiszen ha többé ki sem kelsz az ágyból, leépül a tested. Ha nem locsolod a virágokat, kiszáradnak. Miért gondoljuk azt, hogy a kapcsolataink másképp működnek? Oké, nem mondjuk azt, hogy dolgozni kell egy kapcsolaton, mert attól sokan rosszul vannak. Mi lenne, ha játéknak hívnánk? Mit tehetünk ma azért, hogy mókás és örömteli legyen a kapcsolatunk? Buliból, csak nekünk? Ehhez találtok itt néhány ötletet. Ha csak havonta egyet kipróbáltok, már érezni fogjátok a hatását ;)

 

1. Mozdulj ki otthonról és játssz!

 

Időnként igazán jól esik kimozdulni otthonról és játékosan eltölteni egy estét. Erre kiváló  program a bowling, darts, biliárd vagy éppen a szabaduló szoba. Felszabadultan nevethettek és átélhetitek a verseny izgalmát.

 

2. Irány a természet!

 

A természet nem csak arra jó, hogy magunk mögött hagyjunk mindent néhány órára. Segít levezetni a stresszt. Lehetőséget ad arra, hogy újra kapcsolódjunk egymáshoz és teljes figyelmünkkel legyünk jelen. Ehhez mondjuk elengedhetetlen, hogy ezalatt minden értesítést kapcsoljunk ki a telefonunkon. Szóba jöhet kirándulás, falmászás, kalandpark, geocaching, a kedvünktől és edzettségi szintünktől függően.

 

kalen-emsley-99659.jpg

 

3. Első randi remake

 

Kreáljátok újra az első randitokat! Ugye milyen jó néha feleleveníteni az első randi emlékét? Most ne csak beszéljetek róla, hanem éljétek újra teljesen! Menjetek el abba az étterembe, nézzétek meg azt a filmet, amit a moziban láttatok. Így újra felfedezhetitek, hogy mi volt az, ami annyira megtetszett a másikban és újraélhetitek az első találkozás izgalmát is

 

4. Piknikezzetek otthon

 

Csináljatok valami különlegeset! A közös főzés is remek kikapcsolódás lehet, de gyanítom mára sokaknál elveszítette régi varázsát. Viszont otthon piknikezni biztosan kevesen szoktatok. Terítsetek le egy plédet a nappali közepére és csak olyan kerüljön az "asztalra", amit a piknik kosárba is bepakolnál.

 

brooke-lark-200721.jpg

 

5. Készítsetek saját társasjátékot

 

Például izgalmas lehet egy intim, kettesben töltött estéhez az üvegforgató. Biztosan emlékeztek erre a játékra gyerekkorotokból, épp itt az ideje nagykorúsítani! ;) Helyezzetek egy üveget középre és köré helyezzétek el azokat az ötleteket, amiket ki lehet pörgetni. Íme néhány ötlet:

  • - Suttogj a fülembe édes kis semmiségeket
  • - 2 perc lassú tánc
  • - 5 perc masszázs

A többi opciót a fantáziátokra bízom ;)

 

 

6. Kiruccanós reggeli

 

A vacsi vagy ebéd sokaknak nem újdonság, de voltatok-e már reggelizni valahol? Csodaszép helyeken kínálnak ínycsiklandozó villásreggeliket. Próbáljátok ki Ti is! Persze azt is megtehetitek, hogy visztek magatokkal reggelit pl a Normafára. Ráadásul a bevállalósak és romantikusak össze is köthetik mindezt egy napfelkeltével.

 7. Tanuljatok valami újat együtt

 

Mindig új színt hoz egy kapcsolatba, amikor valami ismeretlenbe közösen vágtok bele. Együtt botladoztok, fejlődtök, ami rengeteg mókás helyzetet és éppen ezért sok nevetést generál. Bármi lehet, amit kipróbáltok: tánc, sport, idegen nyelv, főzés.

 8. Kóstolók

 

Mindegy, hogy a bor, sajt vagy épp a csoki szerelmese vagytok, biztosan találtok olyan programot, ahol akár ezek kombinációját is megkóstolhatjátok. Ha valami jó, miért ne tudnánk meg róla még többet? Azon túl, hogy eltöltötök egy kellemes estét, az ott megtanultakat kamatoztassátok a későbbi randik alkalmával is!

 9. Játsszatok

 

Ismeritek az igazság vagy bátorság játékot? Egy érme tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy eldöntse mikor melyik van soron. Az igazságnál egy kérdést teszel fel a másiknak, amire őszintén kell válaszolni. Ha pedig bátorság, akkor meg kell csinálni azt, amit kitaláltál neki. Vigyetek bele rengeteg humort és ügyeljetek rá, hogy jó hangulat legyen végig. Ismét lehetőség ez a játék is az intimitásra.

 10. Titkos üzenet

 

Nincs annál jobb érzés, amikor a melóban előveszed a pénztárcádat vagy az uzsit és ott vár benne egy kedves üzenet a párodtól. Ha kaptál már ilyet, tudod miről beszélek. Ha még nem, épp itt az ideje kipróbálnotok. Nem beszélve arról, hogy eltéve ezeket az üzeneteket, máskor is mosolyt fog csalni az ajkaidra.

 11. Kávézó/teázó randi

 

Randizzatok a kedvenc kávézótokban vagy próbáljatok ki egy teljesen új helyet, ahol még soha nem jártatok. A titka, hogy tudatosítsd magadban, hogy ez most randi. Teljesen más élmény lesz, mint amikor csak összefuttok egy kávézóban. Sokszor egy-egy apróság is nagy változást tud létrehozni.

 

igor-miske-244066.jpg

 

 12. Hála üveg

 

Tudtad, hogy ahhoz, hogy jól működjön egy kapcsolat, ötször annyi pozitív érzelemnek kell jelen lennie, mint negatívnak? Mert igen, egy kapcsolatban vannak negatívok is és ez teljesen rendben van. De az rajtunk múlik, hogy mi ezeknek az aránya. A legjobb eszköz a pozitív érzelmek növelésére a hála. Készítsetek egy hála üveget és amilyen gyakran lehet (a legjobb naponta) dobjatok bele egy cetlit, amiben leírjátok, hogy miért vagytok hálásak a másiknak, a másik által. Nem kell ám nagy dolgokra gondolni jelen esetben sem.

  • - Hálás vagyok, amiért reggel jó kedvűen ébredtél
  • - Elkészítetted nekem a kávét és ágyba hoztad
  • - Eszedbe jutott, hogy ma fontos megbeszélésem volt és küldtél előtte egy biztató üzenetet
  • - Eszméletlen finom vacsit főztél

 

 

Remélem az ötleteket olvasva kedvet kaptál Te is hozzá, hogy visszacsempész az izgalmat a párkapcsolatodba. Ha ehhez szeretnél egy verhetetlen eszköztárat, akkor várlak a Párkapcsolat pezsdítő workshopon. Hölgyeim, ez most Nektek szól. Uraim, ha nem szeretnétek kimaradni, akkor lepjétek meg a kedveseteket ezzel a workshoppal. Garantálom, hogy nem fogjátok megbánni ;)

Miskei Anikó

Life Design

Nem vagyok hajlandó terror marketinget alkalmazni

2017. december 03. 20:40 - Miskei Anikó

Ma egy olyan világban élünk, ahol nem elég jó szakembernek lenni, láthatóvá is kell válni. Ez pedig nem is olyan könnyű időnként. Nekem sem. Ma a láthatóság eszközét marketingnek hívják és be kell valljam, a kapcsolatunk nem éppen zökkenőmentes. De becsszó, törekszem a harmóniára.

Viszont vannak dolgok, amikre semmilyen kapcsolat érdekében nem vagyok hajlandó. Pedig van olyan nézőpont, ami szerint csak akkor fogsz figyelni rám, ha először lesokkollak, megfélemlítelek.

tom-roberts-350453.jpg

Ha azt mondom, hogy,

 ha nincs párkapcsolatod, akkor a macskáinak élő vénasszony leszel, aki egyedül hal meg
 ha van egy rossz párkapcsolatod, amiből nem tudsz kilépni, akkor tönkreteszed a gyerekeid életét
 ha nem foglalkozol a munkahelyi stresszel, akkor tuti ki fogsz égni, de sokkal inkább érdemes lenne megírni a saját halotti beszédedet most
 ha nem szerettek a szüleid (jól), akkor mindennek vége, hisz az alapmintád úgy ahogy van, el van baltázva, fújhatod a boldog párkapcsolat reményét és az érzelmileg érett felnőtt lét lehetőségét és mondjuk ki, képtelen leszel szeretni másokat

Folytathatnám a sort, de szerintem érted, mire szeretnék kilyukadni. Én ezt olcsó ripacskodásnak érzem, ami nincs összhangban velem és az üzenetemmel.

De amire rá kellett még jöjjek, ha Te az vagy, akire hat a terror marketing, akkor nem én vagyok a megfelelő szakember számodra.
Ha Téged az ilyen mondatok arra késztetnek, hogy íziben bejelentkezz az adott asztrológushoz, coach-hoz vagy épp pszichológushoz, akkor rögzült szemléletmóddal gondolkodsz Magadról. Ami azt jelenti, hogy nem hiszel benne, hogy képes vagy változni. Éppen ezért nem fogod beletenni a kellő erőfeszítést a folyamatba. És ismét csalódottan állapítod majd meg, hogy megint senki sem tudott segíteni rajtad.

Az én személyiségem, tudásom és módszereim azoknak valók, akik fejlődési szemlélettel (growth mindset) rendelkeznek. Akkor tartozol közéjük, ha bátran belevágsz a kihívásokba és inkább felvállalod a kudarc kockázatát, csak hogy fejlődhess. Képes vagy erőfeszítéseket tenni és bármennyit tanulni azért, hogy elérd a céljaidat.

Tudod miért csak Neked tudok segíteni? Mert én is ilyen vagyok. Gyerekként azt láttam magam körül, hogy az élet nehéz és küzdelmes, az örömnek pedig kevés hely jutott. De bennem volt mélyen egy ösztönös tudás, hogy ez lehet másképp. Ez indított el a pszichológia irányába, majd azon is túllépve a holisztikus megközelítések felé.
Bennünk az a közös, hogy tudjuk, hogy van megoldás és makacsul addig megyünk, amíg megtaláljuk. Nem elégszünk meg azzal, hogy az életünkben nincs rossz, hanem törekszünk a jóra a saját és mások életében is. Képesek vagyunk lelkesedni és gyermeki kíváncsisággal rácsodálkozni dolgokra, megkérdőjelezni azt is, amit mindenki sziklaszilárdnak hisz.

Nem dolgozom együtt mindenkivel és ez így van jól. Hidd el, Neked és Nekem egyaránt. Nem akarok megfelelni, bizonyítani, megmenteni. Mert én Benned hiszek és az erődben.

Ha szeretnél a growth mindsetről többet tudni, akkor jó szívvel ajánlom figyelmedbe a következő könyvet:

https://hvgkonyvek.hu/konyv/szemleletvaltas-a-siker-uj-pszichologiaja

Ha pedig úgy érzed, hogy én vagyok a megfelelő szakember a számodra, akkor itt tudod felvenni velem a kapcsolatot:
https://miskeianiko.typeform.com/to/VBYZPv

Anikó

 

Állásinterjú után, mukaszerződés előtt. 7 tipp, hogy túléld

2017. október 09. 07:54 - Miskei Anikó

 

1. Kérdések, amiket már az állásinterjún tisztázz

 

Tudom, amikor éppen nagyon izgulsz, ez nem annyira könnyű feladat, de törekedj arra, hogy megjegyezd az interjúztató nevét. Ha van rá lehetőséged, az a legjobb, ha elkéred a névjegyét. Kérdezz rá, hogy mikortól tervezik betölteni az adott pozíciót. Emellett tudd meg, hogy mikor számíthatsz visszajelzésre és ki az, akivel tarthatod majd a kapcsolatot. Ezzel minimalizálod a bizonytalanságot az interjú utáni időszakban, mivel tudod, hogy mikor mire számíthatsz.

2. Írj köszönő levelet az interjú után

 

courtney-hedger-336844.jpg

 

24 órán belül írj egy köszönő emailt. Ebben köszönd meg, hogy interjúztató rád szánta az idejét. Biztosan jó benyomást kelt, hogy elismered a munkáját. Hivatkozz valamilyen konkrétumra az interjú során, ami számodra szimpatikus volt. Ha bármilyen kérdés szóba került, amit nem volt időd bővebben kifejteni, akkor elküldheted például az erről szóló blogbejegyzésedet. Így még többet megmutathatsz szakmaiságodból.

3. Elemezd ki az interjúkat

 

Az interjúzás is egy készség, amiben ha kellőképpen tudatos vagy, sokat fejlődhetsz. Ennek érdekében minden interjú után elemezd ki, hogy mi volt az, amit jól csináltál és miben kell még fejlődnöd. Azt is írd le, hogy érezted magad, van-e fejlődési lehetőség és mennyire neked való az adott hely. Ez segítségedre lehet a végső döntés meghozatalában.

4. Alakíts ki egy napirendet és ragaszkodj is hozzá

Főképp akkor fontos, ha főállású munkakereső vagy. Öt dolog van, amit minden napodnak tartalmaznia kell. Amennyiben munka mellett keresel állást ugyan más arányokban, de ezeket Te sem hagyhatod ki.

Álláskeresés

Ha álláskereső vagy, akkor ez tegye ki a napod legnagyobb részét. Érdemes egy dolgozósarkot kialakítanod, ahol koncentráltan tudsz a feladatodra összpontosítani. Könnyen unalmassá és monotonná válhat ez a folyamat, ezért érdemes változatosabbá tenned. Mondjuk a két nap az adott cégek közösségi oldalait böngészheted és három napon pedig az állásportálokat. Minden jelentkezésedről vezess feljegyzést.

Kapcsolatépítés

A networking az egyik legfontosabb része az álláskeresésnek. Vedd fel a kapcsolatot régi kollégákkal, ismerősökkel az adott területről. Találkozz velük egy kávéra vagy ebédre és érdeklődj a lehetőségekről. De feledd, hogy Te is érdeklődj a másik felől és akár segíts is neki, hogy mindketten azt érezzétek, hogy hasznos volt a találkozó. Amennyiben bármilyen információnak utánajár a másik, néhány nap múlva érdeklődj nála a fejleményekről. Keress releváns szakmai rendezvényeket, ahol amellett, hogy fontos információkat tudhatsz meg, remek lehetőség új ismeretségek kialakítására.

matthew-henry-86779.jpg

 

Testmozgás

Minél inkább fitt vagy testileg, annál jobban képes vagy elviselni egy stresszes időszakot. Nem beszélve arról, hogy az edzésterved teljesítése és a fittséged fejlődése sikerélményt ad, amire nagy szükséged lesz ebben az időszakban

Találkozz barátokkal és családtagokkal

Vannak néhányan, akik hajlamosak arra, hogy elszigetelődjenek és inkább magányosan próbálnak túljutni az embertpróbáló időszakon. Óvva intelek ettől! Rendkívül fontos, hogy érezzük, van hova tartoznunk. Ez nagy mértékben meghatározza a boldogságunkat. Ha ettől megfosztod magad, csak a saját helyzetedet rontod. Nem beszélve arról, hogy a barátokkal, családdal töltött idő és programok remek idő a kikapcsolódásra és a pozitív élmények begyűjtésére.

aranxa-esteve-130749.jpg

 

Tanulj

Ha eddig csak gondolkodtál rajta, hogy elkezdj valamit tanulni vagy épp mélyítsd a meglévő tudásodat, akkor ne hezitálj tovább. Iratkozz be online kurzusokra, csiszold a nyelvtudásodat és olvass rendszeresen szakmai könyveket

Plusz önkénteskedj

Keress egy olyan szervezeted, akiknek a víziója szimpatikus számodra. Számtalan területen számítanak az önkéntesek segítségére. Neked amellett, hogy érzés lesz másoknak segíteni, egy lehetőség arra, hogy tapasztalatot szerezz. Nem utolsó sorban pedig a kapcsolataidat is tovább tudod bővíteni.

5. Ne hagyd abba a keresés

 

Akár jól sikerült egy állásinterjú, akár nem, felejtsd el, hogy hátradőlsz vagy megpihensz. Ennek a folyamatnak csak akkor van vége, amikor a kezedben van a munkaszerződés. Maximum 2 alkalommal érdeklődsz a megbeszélt időpont után, ha nincs semmi reakció, lépj tovább.

6. Mi az, amit tilos elkövetned?

 

bethany-legg-14229.jpg

 

Nem érdemes elbíznod magad, mert nem egy alkalommal fordult elő, hogy a cég az arrogáns viselkedés miatt az utolsó pillanatban meggondolta magát. Nem érdemes nyomulni sem és naponta hívogatni az interjúztatót, mert lelkes helyett kétségbeesettnek fognak látni és szinte biztos, hogy elutasítás lesz a vége. Ha már interjúztatónál tartunk, eszedbe ne jusson bejelölni bármilyen közösségi oldalon. Végül pedig tanuld meg jól fogadni az elutasítást. Többször láttam, hogy bár valakit elutasítottak, de néhány hónap múlva megkeresték egy másik pozíció miatt. Nem érdemes felégetned magad mögött a hidakat.

7. Tartsd fenn a pozitív hozzáállásodat és a motivációdat

 

vishen.jpg

Erre nagyon nagy szükséged lesz a folyamat során. Írj naplót, ami segít rendezni a gondolataidat. Hatására sokszor akár teljesen más nézőpontból leszel képes ránézni az eseményekre. Olvass inspiráló könyveket, amik fellelkesítenek. Írj hálanaplót. Ha hajlandó vagy arra is figyelmet szentelni, hogy mi az, ami jó és működik az életedben, akkor könnyebben tartod fenn a pozitív attitűdödet. Nézz inspiráló videókat. Számtalan TED előadás van, ami amellett, hogy inspiráló, új információkat nyújt, még a nyelvtudásod elmélyítésében is segít.

 

Ha szeretnéd az itt olvasottakat elmélyíteni, akkor töltsd le a 20 oldalas munkafüzetet, valamint a HVG Állásbörzén ebben a témában készült 35 perces előadásomat: https://gum.co/jFiMX

 elet_az_allasinterju_utan_cover.png

 

Miskei Anikó

Life Design

0620 513 2971

3 életre szóló lecke, amit RobotGirl Lukoviczki Rékától tanultam

2017. július 03. 23:39 - Miskei Anikó

Réka napja 2 évvel ezelőtt teljesen átlagosan indult. Barátaival tartottak hazafelé az autópályán. Az meg sem fordult a fejében, hogy délután az életéért kell küzdenie. És végképp nem számított rá, hogy egy teljesen új életet kell kezdenie, immár a bal lába nélkül.

A TraumaAmbulancia est során abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy vendégként a kérdéseim mentén rajzolódott ki Réka története. Egy olyan fiatal hölgyé, akinek minden mozdulatából árad az életszeretet, az arcát beragyogja a mosoly és olyan mondanivalója van 24 évesen, ami megérinti a 40-50 éves korosztályt is. Réka nagy árat fizetett ezért a tudásért, de elmondása szerint egyetlen pillanatra sem bánja a történteket. Pedig ez a történet messze nem rózsaszín és cukormázas, amiről szintén őszintén mesél.

taest_lr.jpg

Fotó: www.fotoos.hu

1. Cselekedj!

 

Miután az autó kisodródott és a szalagkorlátnak csapódott, Réka elképesztő lélekjelenlétének köszönhetően felmérte a helyzetet és cselekedett. Mivel erősen vérzett, elsősegély ismeretei után kutatott elméjében, mi is a teendő. Tudta, hogy egyetlen esélye, ha sikerül elszorítani, különben elvérzik. Társait hiába kérte, hogy segítsenek, ők a sokk miatt bár könnyebben sérültek, teljesen lefagytak. Ez utóbbi nem ritka jelenség, egy váratlan trauma bármilyen reakciót kihozhat bárkiből. Szerencsére Rékának sikerült találnia valamit, amit a lábára köthetett. És a véletlenek összjátékaként épp egy orvos és mentős jött arra civilben, akik segítettek a mentők megérkezéséért.

Megfigyelhető, hogy traumás helyzetekben azok, akiknek sikerül megőrizni a lélekjelenlétüket és cselekvőképesek maradnak, sokkal gyorsabban és teljesebben épülnek fel bármilyen traumából. Ha azt gondolod, hogy a lélekjelenlét valami olyasmi, amivel születni kell, tévedsz. A cselekvőképesség ilyen helyzetekben tanulható. Éppen ebben segít a Hősök tere program is, aminek a megalkotója Phillip Zimbardo, világszerte ismert szociálpszichológus. A program részeként rendszeresen ellátogat hazánkba. Ha szeretnéd leküzdeni, hogy lefagyj olyan fontos helyzetekben, amikor mások segítségére kellene sietned, vegyél részt a Hősök tere kezdeményezés következő tréningjén.

2. Soha ne higgy senkinek!

 

Réka mindösszesen 22 éves volt, amikor a baleset történt vele. Ha valaha hallottad őt beszélni, akkor pontosan tudod, mennyire dinamikus személyiség, akinek korábban lételeme volt a testmozgás. A rendszeres sportnak köszönhetően a rehabilitáció során sem kímélte magát. A protézis kialakítása nem csak hosszú, de fájdalmas folyamat. Nem beszélve a sokszor elviselhetetlennek tűnő fantomfájdalomról. Vannak, akik bele sem kezdenek egy ilyen folyamatba. Ellenben Rékát az hajtja, hogy mikor futhat már végre újra. De a lelkesedésében nem mindenki osztozott. Épp az egyik gyógytornász próbálta észhez téríteni, hogy hogy jó lenne, ha lenyugodna már és elfogadná, hogy soha nem lesz képes futni, soha nem lesz olyan, mint korábban. Érje be kevesebbel. Szerencsére Rékát nem olyan fából faragták, akit el lehetett tántorítani. Még egy szakembernek sem. Most épp azon dolgoznak, hogy futólábat készítsenek neki. Sőt szívügyének tűzte ki, hogy fiatal sorstársainak abban segítsen majd a jövőben, hogy a sport az életük része lehessen.

 

 

Te hányszor voltál már úgy, hogy egyetlen megjegyzés elbizonytalanított? Hány embernek hagytad, hogy véleményével romba döntsék álmaidat? Réka érezte a szívében, hogy a vágya lehetséges. Sőt tudta. Ezért volt megingathatatlan. Még egy szakembernek sem sikerült. Te is figyelj befelé. Tudd, hogy a "lehetetlen csupán egy szó". Köteleződj el és akkor az akadályok elhárulnak.

3. Dobd félre a megfelelni akarást!

 

Ha ma összefutsz Rékával, akkor egy valóban menő, Robotlányos protézist látsz rajta. Sokakban merül fel a kérdés, hogy miért nem rejti el? Miért nem tesz az ellen, hogy a "mássága" ennyire szembeötlő legyen. Megpróbálta, így kezdte ő is. De aztán rájött, hogy az nem ő. Ő a "másságával" az, aki. Ő büszke magára és nem hajlandó csak azért rejtőzködni, hogy mások ne érezzék ettől kellemetlenül magukat. Hogy ez könnyű? A csudát! Neki is vannak küzdelmei.
Ilyen volt az is, amikor meghozta azt a döntést, hogy otthagyja az egyetemet. Egy ilyen baleset után átértékelődik az, hogy mi a fontos. Az idő túlságosan értékessé válik ahhoz, hogy mások elvárási mentén éljük az életünket. Réka így hátat fordított most a mérnöki jövőnek, amihez semmi köze. És hogy mit csinál most? Szerepelt az Elle Magazin címlapján, éppen részt vesz egy filmforgatáson, retorikát tanul, könyvet ír és nap mint nap olyan csodák történnek vele, amit korábban elképzelni sem tudott volna.

 

Egy baleset kemény lecke azért, hogy félredobd a megfelelni akarásodat. Veled nem kell, hogy mindez megtörténjen ahhoz, hogy változtass. Csak tedd fel időről-időre a kérdést, hogy ha nem lenne biztos a holnap, akkor ezt a munkát/ ezeket a barátokat/ ezt a társat választanám? És most nem a felelőtlenségre biztatlak. Hanem arra, hogy egyre nagyobb összhangban élj a belső hangoddal és a szíveddel.

Ha úgy érzed, hogy jól jönne egy kis támogatás, hogy magad mögött hagyd a komfortzónád, itt tudsz bejelentkezni hozzám: https://miskeianiko.typeform.com/to/VBYZPv

Miskei Anikó

Pszichológus

3 hiba, amit elkövetsz vállalkozónőként

2017. március 10. 21:04 - Miskei Anikó

 

Végre megtetted a nagy lépést, meghoztad a nagy döntést. Magad mögött hagytad a lélekölő 8-5-ig életet. És a hobbid lett a munkád. Végre átkerültél a napos oldalra, amit többet nem hagysz el. Aztán eltelik az első hónap, az első év és Te azt veszed észre, hogy a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogy gondoltad. Elkezdesz keresni, kutatni.

Több ezer órányi hitrendszermunka után, amit magamon és a kliensekkel végeztem és 4 év saját vállalkozás után elmondom, hogy mi áll a háttérben. Ha ügyes vagy, éveket spórolok meg Neked ezen a területen ;)

  1. Beveszed az ezo-bullshitet

Kezdjük azzal, hogy a spiritualiutás életem szerves része, napi szinten meditálok. Tehát ebből a perspektívából írom és Te is innen nézd. Na meg őszinte leszek, volt amikor én is megkajáltam őket.

 

magic.jpeg

 

Az egyik ilyen, amit legutóbb hallottam, hogy "annyi pénzed van, amekkora a rezgésszinted". Ugyebár az ezobizniszben ez alap, hogy emeljük a rezgésszintünket. Meditálunk, tisztítunk, hangtálazunk, bekerülünk a vortexünkbe, stb. Na de használjuk a józan paraszti eszünket most kicsit. Mégis mekkora ez a skála? 1-10, vagy 1-1000 vagy 1-50000? És ki határozta ezt meg? És napláne mennyinél lesz már pénzed? És sávonként emelkedik, mint a melóhelyeden a bónusz? ;)

Ezen túl ez azt jelentené, hogy mindenki, akinek sok pénze van, annak magas a rezgésszintje. Szóval a politikusok magas rezgésű emberek mind? A vortex közepén lebegnek és minden napot közös meditálással kezdenek a Parlamentben? A választ Rád bízom.

Tudod, ez az egész arra jó, hogy veszettül teperjél és még jobb akarj lenni, aki magasabban rezeg. Na meg hogy ennek érdekében vásárolj. Könyvet, tanfolyamot. És mindez elvezet a következő ponthoz.

  1. Azt gondolod, hogy meg kell szerelned magad

Mi nők hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkban keressük a hibát mindenért. Mész egyik tanfolyamról a másikra, mert ott végre megtanítják, hogyan legyél szuper magabiztos és hétfőtől minden megváltozik. Aztán eljön a hétfő, Te lelkes vagy, de ez is, mint minden csoda, csak 3 napig tart. És lényegi változás nem történik. És ezzel az egésszel az a legnagyobb baj, hogy minden, amit teszel, az abból indul ki, hogy kevésnek érzed magad, hogy nem vagy elég jó, hogy veled valami baj van. Amíg a tökéletességet hajszolod, addig a defektességedet erősíted.

Pedig.

E L É G  V A G Y!!!!

 

szerel_vallalkozono.jpeg

 

Na most itt lesznek azok, akik felemelik a kezüket, hogy huhhhh, mindig is tudtam és azzal a lendülettel hátradőlnek. Ne tedd! Az életedért felelős vagy, csak nem mindegy, hogy milyen szándékkal indítod el a változásokat. Dolgozz a hitrendszereiden, de ne azért, mert baj van veled. Hanem azért, mert fejlődni akarsz. Mert ahhoz, hogy az a sikeres vállalkozónő lehess, el kell sajátítanod egy más fajta gondolkozásmódot. Érdemes lecserélned bizonyos hitrendszereidet, amik akadályoznak. Mert rá fogsz jönni, hogy az "oldjuk meg a tanfolyamon megismert marketinges lánnyal okosban/barterban" nem fog működni. Szerinted egy sikeres vállalkozónő is ezt választaná?

  1. A számok az ellenségeid

Hidd el, megértem, szoktam mondani, hogy bocsi, bölcsész vagyok. Na de ezzel együtt realista is. Rájöttem, ha hajlandó vagyok foglalkozni a számokkal is, akkor sokkal gyorsabban haladok. Például akár éveket is lehet dolgozni azon, hogy értékesnek érezd végre magad. De egy kis matekkal 20 perc után képes vagy meghatározni, hogy mennyit kérj a szolgáltatásodért. Épp egy egész napos program után mesélte nekem egy hölgy, hogy ő csalódott a program miatt. Valami nagy csodát várt tőle, de nem hogy csoda, semmi más sem történt. Kérdeztem néhány dolgot a vállalkozásáról, adtam neki 2 számolós feladatot. Fél óra múlva már írta is, mi az az óradíj, aminél kevesebbet nem szabad kérnie. És ebben a rövid beszélgetésben többet kapott tőlem, mint az egész napos programtól.

 

penz_vallalkozono.jpeg

 

És most leírok egy nehéz dolgot, amit sokszor a számok fognak megmutatni, de nem mindenkinek való a vállalkozás. És nem feltétlenül azért, mert nem lenne képes megcsinálni. Hanem mert sokkal többet vesz el tőle majd, mint amennyi örömmel jár.

 

Nekem is sok időbe telt, mire rájöttem, hogy mikor mi a jó kérdés. És nagyon sokszor tettem fel a rossz embernek a jó kérdéseket.

Rendben vagyok, elég vagyok. Ami nem egyenlő azzal, hogy tökéletes és nincs miben fejlődnöm. De ezt már azért teszem, mert élvezem, hogy tudom a határaimat kitolni, átlépni. Mert örömömet lelem benne és sikerélményt ad. Nem a hiányokat pótolom, hanem hozzáadok ahhoz, ami már most is van.

Összeállítottam egy munkafüzetet, ami segít felfedezni, hogy milyen pénzügyi blokkoló hitrendszerekkel rendelkezel. Itt töltheted le: https://gum.co/wMhGf

Ha pedig úgy érzed, hogy nem látod a fától az erdőt és fogalmad sincs merre indulj el, várlak egyéni konzultáción. Meg fogom mondani, hogy ha a  hitrendszereiddel kell, hogy dolgozz és ebben segíteni is tudok. Vagy ha másról van szó és szakmai kérdésben akadtál el, amit önmagad szerelésével nem fogsz megoldani. Nem fogsz tőlem sem pénzügyi, sem marketing tanácsokat kapni, de pontosan tudni fogod, hogyan menj tovább. Itt tudsz bejelentkezni: https://miskeianiko.typeform.com/to/VBYZPv

Miskei Anikó

Pszichológus

 

 

 

Mi az az 1 szokásod, ami elárulja, mennyire vagy magányos?

2017. február 22. 10:35 - Miskei Anikó

Sokan végtelenül magányosnak érzik magukat. Függetlenül attól, hogy párkapcsolatban, családban vagy éppen egyedül élnek. Vannak, akik ezt beismerik, de sokan tagadják. Még maguk előtt is. Csak akkor olvass tovább, ha szembe szeretnél nézni a valósággal, akár a párodról, akár magadról van szó ;)

Tá-dám, nem másról van szó, mint a fürdésről/zuhanyzásról. És mielőtt még kijelentenéd, hogy ez hülyeség, mert mi van a természeti népekkel, mondom. Ez  a megállapítás, amire John Bargh jutott a vizsgálataiban olyan kultúrában készült, amilyenben mi élünk.

Minél magányosabb valaki, annál többször zuhanyzik/fürdik. Ráadásul annál hosszabb ideig. És annál melegebb vízzel. Így pótolják fizikai melegséggel az emberi melegséget, ami lássuk be, pótolhatatlan.

Sokak bőre sóvárog az érintésért, ez egyfajta bőr éhség. Sosem hallottál róla? Pedig ebben a dalban is gyönyörűen megfogalmazták:

 

 

Well sometimes I'm hungry for the warmth of a body

Like a flame that could feed me or keep me alive

 

Néha egy test melegére éhezem,

Mint egy lángra, mely táplál és éltet

 

 

3 következménye az érintés hiányának:

 

1. érzelmi biztonság hiánya

 Szintén kísérletek mutattak rá, hogy a gyerekek megfelelő fejlődéséhez kevés, ha csak a fizikai szükségleteik (étel, ital, ruha, fedél) van kielégítve. Egy párkapcsolatban is az elején szinte természetes, hogy folyamatosan érintkezésben vagyunk. Nem tudsz úgy elmenni a másik mellet, hogy lágyan hozzá nem érnél a karjához. Aztán sok esetben ezek az érintések ritkulnak, majd teljesen meg is szűnhetnek. Ennek a modern kornak a nagyszerű vívmányai mellett komoly hátulütője, hogy nem hogy fizikai érintés, de még csak személyes találkozás sincs. Ami egy bébi esetében csökkenti a túlélési esélyeket, de ránk is negatív hatással van. Még ha képesek vagyunk is túlélni az érintésmentes életet. Ami a következő ponthoz vezet.

2. csökkent önértékelés

Egyre inkább azt fogod gondolni, hogy Te nem vagy elég jó. És igen, ez párkapcsolatban élőkre éppoly igaz lehet. Hajlamossá válhatsz a negatív hangulatra. Értéktelennek érezheted magad, akire nem figyelnek eléggé.

 

 3. negatív hatással van az egészségre

 Az érintés hiányának negatív hatásai is vannak. Az egészségünkre. Mindezt onnan tudjuk, hogy az emberi érintés előnyeit keresve azt találták, hogy az érintés különböző formái segíthetnek a fájdalom, szorongás, depresszió és agresszív viselkedés csökkentésében. Támogatják az immunrendszer működését és a gyógyulást. Csökkentik a szívritmust és a vérnyomást. Ráadásul mindezt mellékhatások nélkül ;) Ha az érintés hiányának hatására vagyunk kíváncsiak, fordítsuk ellenkezőjére a korábbiakat...

 

Mi az a 3 hatékony módszer, amivel visszahozhatod a testi érintést az életedbe?

 

1. Öleld meg a barátaidat

Kezdj el tudatosan minél több testi kontaktusra törekedni napi szinten. Persze arra kérlek, vedd figyelembe a másik intim szféráját és ne hozd kellemetlen helyzetbe. Ne a kollégáid ölelgesd, meg a főnöködet. De a barátoknál akár kezdheted a karjuk megérintésével, ha az ölelés túl sok lenne elsőre. Amennyiben el vagy ettől szokva, furcsa lesz és kényelmetlenül is érezheted magad. De érdemes kitartani. Ha párkapcsolatban élsz, hozzátok ott is vissza. Lehet itt is apró lépésekben kell haladni, először csak puszi reggel, este. Aztán nyugodtan merüljetek bele egymás ölelésébe hosszasan.

oleles_baratok.jpeg

 

2. Masszázs

Ha nincs párkapcsolatod, akkor ez egy remek megoldás lehet számodra is. Kapcsolatban pedig rendszeresíthetitek a kölcsönös masszázst. Ez hidd el, nem csak a kapcsolatotokra, de a Te egészségedre és önbecsülésedre is pozitív hatással lesz.

 

3. Érintésterápia

Vannak, akik kifejezetten nem szeretik az érintést. Alapvetően nem így születünk. Sőt, az érintést hozzuk ösztönösen magunkkal. Ezen a képen azt látod, ahogy egy koraszülött iker párnál az egyik átöleli a másikat. Ugyanis az egyikőjük életfunkciója vészesen romlani kezdett, amikor egy ápoló berakta a testvére mellé. Ő automatikusan átölelte. Ennek hatására stabilizálódott a baba. Megmentette az életét. 

 

kyrie-und-brielle-jackson_az_oleles_eletet_ad.jpg

 A történetüket: ITT olvashatod.

Szóval ha Te is tartózkodsz az érintéstől, érdemes ezt a mintát átírnod valamilyen érintésterápiás módszerrel. Ezen a linken 3 ilyen módszerről szóló jegyzetet tudsz letölteni, amiket ajánlok: https://gum.co/FHuHt  (Ne feledd az összeghez beírni, hogy 0, csak akkor engedi a letöltést!)

 

Érints! Érezz! Élvezd az életed!

 

És ha úgy érzed, jó lenne ennek a témának a gyökerére nézni az életedben, itt érdeklődj a lehetőségekről: https://miskeianiko.typeform.com/to/VBYZPv

 

Miskei Anikó

Pszichológus

Így éld túl a Valentin-napot szingliként

2017. február 14. 10:12 - Miskei Anikó

 

A mai nap a szívecske áradatról, virágokról, bonbonokról, csillámokról, na meg a kihagyhatatlan exkluzív, 2 az 1-ben és ezt vedd meg ajándékként promóciókról szól a felszínen.

Ha épp egyedülálló vagy, akkor, lehet már este úgy feküdtél le aludni, hogy tartasz attól, minek leszel ma kitéve. És talán el is határoztad, hogy ma közösségi média mentes napot tartasz, így hátha nem üt szíven lépten-nyomon, hogy Te bizony egyedül vagy, mint a kisujjad.

valentin-nap.jpeg

Stratégiád számtalan lehet a mai napra, amivel túlélheted. Attól függően, hogy milyen a hangulatod vagy épp vérmérsékleted.

 

1. Barátok

 

Valószínűleg nem Te vagy az egyedüli a környezetedben, aki társ nélkül éli életének ezen szakaszát. Ez egy remek alkalom lehet, hogy kitaláljatok a mai napra valamilyen programot. Főzzetek otthon közösen, csináljatok a társasjátékozós estet, nézzetek meg egy vígjátékot. A lényeg, hogy olyan emberekkel legyél, akiknek a társaságában teljesen felszabadult tudsz lenni, önmagadat adhatod és tudod, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Szóljon ez a nap velük az önfeledt nevetésről.

 

 

2. Ajándékozd meg magad

 

Ha Te is azok közé tartozol, aki okkal szívesebben költ, akkor ez egy remek nap erre. Persze nem arra gondolok, hogy mérhetetlen költségekbe kell verni magadat. De nyugodtan megveheted azt a parfümöt ma, amivel már szemezel egy ideje és tavaszra úgyis betervezted. Vagy épp a könyvet, amin napok óta vacillálsz, hogy megrendeld-e. De beülhetsz egy kávéra egy különleges helyre is. És tudod mit, vehetsz ám magadnak egy csokor virágot is, hisz az akkor is gyönyörű és napokon keresztül melengető jó érzéssel tölt el, ha ránézel.

pexels-photo-55623.jpeg

 

3. Okozz örömöt másoknak

 

A kutatások arra az eredményre jutottak, hogy sokkal nagyobb örömet okoz számunkra, ha mi járulhatunk hozzá mások boldogságához, mint ha mondjuk mi kapunk valamit. Nézz szét magad körül, kinek tudnád szebbé varázsolni a napját? Vidd el az unokaöcsédet moziba, a kedvenc nagybácsidat egy pohár borra. Látogasd meg a nagymamádat és lepd meg őt a kedvenc magazinjával vagy épp egy szál virággal. Vigyél sütit a munkahelyedre a többieknek. Mindegy, csak szóljon ez a nap mások öröméről és akkor kizárt, hogy rosszul érezd magad.

virag.jpg

4. Áss mélyebbre

 

Tudod, ha őszinték vagyunk, maga a tény, hogy Valentin-nap van ma, semmilyen hatással nem kellene, hogy legyen rád. Függetlenül attól, hogy egyedül élsz épp vagy párkapcsolatban. Kérlek szánd arra ezt a napot, hogy megfogalmazd, még is mi az, aminek a hiányát ennyire felnagyítja ez a nap. Ha szomorúsággal vagy fájdalommal tölt el ez a nap, akkor kételkedsz a szerethetőségedben és azt éled meg, hogy nem vagy fontos. De ezek nem csak a mai napodat jellemzik, hanem láthatatlanul behálózzák a többi hétköznapot is. Tedd meg, hogy elkezdesz ezzel foglalkozni. Mert ha nem teszed helyre, akkor egy párkapcsolat sem lesz rá gyógyír.

Illetve a másik ok az lehet, ha még nem tudtál elengedni egy korábbi kapcsolatot az életedből. Ami lehet, hogy teljesen rendben van, de az is lehet, hogy bőven itt lenne már az ideje, hogy tovább lépj. Ülj le, írj egy búcsúlevelet, csinálj egy szertartást és engedd el. Vagy ha úgy érzed, egyedül nem megy, akkor kérd benne szakember segítségét.

 

+1

 

Ér a mai napon szenvedni, fájni, nyomorultul érezni magad, ha azt választod. Kezd a napot 2 fánkkal és habos kakaóval. Az ebédet told meg extra desszerttel. Munka után tankolj fel egy százas zsepivel. Otthon üvöltess szívszaggató zenét. És nyugodtan bömböld végig valamelyik romantikus filmet, miközben bekanalazol egy fél literes jégkrémet. Adj bele apait-anyait. De egyezzünk meg valamiben. A mai nappal letudtad az éves önsajnálat adagot ;)

Ha pedig úgy érzed, szívesebben választanád végre a párkapcsolatot és dolgoznál velem, itt tudsz bejelentkezni:
https://miskeianiko.typeform.com/to/VBYZP

Miskei Anikó

Pszichológus

 

 

Így csempészd vissza a szenvedélyt a párkapcsolatodba

2017. február 12. 22:59 - Miskei Anikó

 

Sokan keresik a titkát, hogy miképp lehet egy párkapcsolat harmonikus, miközben továbbra is ott lobog a tűz. Ugyanis van, ahol teljes harmóniában él két ember, de hiányzik a vágy. Vagy épp a vágy az, ami összekapcsolja a két embert, miközben a kötődés nem tud létrejönni. Ugyanis ahhoz, hogy megvalósítható legyen az a párkapcsolat, amire mindenki vágyik, két ellentétes dolognak a megfelelő egyensúlya szükséges. Ez pedig nem más, minta a biztonság, megbízhatóság és a kaland, újdonság, ismeretlen. Nézzük meg, hogy konkrétan mit kell tenni azért, hogy mindkét oldal megvalósuljon.

 1. Kaland, újdonság, ismeretlen

 

Erről a témáról beszél Esther Perel a TED előadásában, aki hosszú évek óta kutatja a témát. A szenvedélyhez vágy kell. Ahhoz pedig, hogy vágyat érezzünk, távolság kell hogy legyen köztünk és a vágyunk tárgya között. Nem vágyhatsz olyanra, ami mindig ott van egy karnyújtásnyira Tőled. Ahhoz, hogy a tűz fellobbanjon, levegőre, közted és a partnered között térre van szükség. Mert ilyenkor beindulhat ismét a képzelőerőd, fantáziálhatsz, ami olyan jóleső bizsergető érzéssel árasztja el a tested. Amikor megkérdeztek párokat, hogy mikor találják a másikat leginkább vonzónak, két markáns választ kaptak. Az egyik az, amikor hosszabb ideig távol vannak egymástól, mondjuk egy képzés, üzleti út miatt. A másik válasz pedig az, hogy akkor látják vonzónak partnerüket, amikor lelkesnek és magabiztosnak látják őt egy helyzetben, szerepben.

 

 

Ez azt mutatja, hogy ha fel szeretnétek izzítani a vágyat, akkor teremtsétek meg a távolságot egymás között. Erre jó, ha mindkettőtöknek van saját kedvtelése, időtöltése. Valami, amiben megélhetitek a saját autonómiátokat a párotok nélkül. Ezt kezdhetitek olyan apró lépéssel, hogy napközben nem hívjátok fel egymást tízszer. Viszont az előjátékot már elkezdhetitek egy-egy smssel ;)

Ugyanakkor lépj be időnként az ő világába, hogy külső szemlélőként láthasd őt egy másik szerepben. Kísérd el a céges vacsorára, egy számodra ismeretlen oldala rajzolódhat ki, ha a kollégái szemüvegén át látod őt. Vagy olvasd el a blogjában a hozzászólásokat, amiből láthatod, mennyi értéket tud adni másoknak. A kalandot, ismeretlent és újdonságot ne kívül, ne egy harmadikban keresd. Ha támogatjátok és biztatjátok egymást abban, hogy mindketten folyamatosan felfedezzétek magatokat, a vágyaitokat és álmaitokat, akkor folyamatosan változtok és megújultok. Ebben az esetben állandó újdonsággal tudtok szolgálni a másiknak.

 

De ahhoz, hogy tudj és merj teret és szabadságot adni a másiknak, anélkül, hogy félned kellene, kell a másik oldal is.

 

 2. Bizalom, biztonság, megbízhatóság

 

Ha ez az oldal nincs meg, akkor a másik biztosan képtelen lesz működni. Csak akkor indulhatok felfedezőútra, ha közben nem kell attól rettegnem, hogy megtorlás, bűntudatkeltés jár érte. Ez akkor valósul meg egy kapcsolatban, ha ismerem saját magamat, a szükségleteimet és ezt képes vagyok őszintén kommunikálni a másik felé. De ezen túl azt is fel kell ismernem, hogy a párom más, mint én. Eltérőek a szükségletei és az igényei. És nagyon sok kapcsolat ezen a ponton csúszik félre. A felek elkommunikálnak egymás mellett, mintha nem is egy nyelvet beszélnének. Én folyamatosan elismerlek, dicsérlek. Te viszont soha nem mondod, hogy csinos vagyok vagy büszke vagy rám. Te időnként meglepsz apró ajándékokkal, de én azt érzem, hogy csak a könnyebbik utat választod. Én azt érzem, hogy nem vagyok fontos Neked, Te viszont tehetetlenül és értetlenül állsz a helyzet előtt.

És tudod mi történik valójában? Nem ismertük fel, hogy más a szeretetnyelvünk.

 parkapcsolat.jpeg

Gary Chapman családterapeuta írta le az 5 szeretetnyelvet.  Ha csak annyit megtesztek, hogy beazonosítjátok a saját és a másik szeretetnyelvét és megbeszélitek, már rengeteget fog javulni a kapcsolatotok és sokkal inkább biztonságban érzitek majd magatokat. Ha megtanuljátok egymás nyelvén kifejezni a szereteteteket, akkor végre boldognak érezhetitek magatokat egymás mellett.

Itt egy teszt, amit kitöltve megkapjátok, hogy mi is a Ti szeretetnyelvetek: http://static.kgyt.hu/love.html

Nézzük részletesen a szeretetnyelveket:

 1. Elismerő szavak

 

Vágyunk rá, hogy a társunk elismerő és dicsérő szavakkal illessen. Erre lépten-nyomon számtalan lehetőségünk van egy kapcsolatban:

    megköszönhetjük az ágyba hozott kávét

    megdicsérhetjük a párunkat a csinos öltözékéért

    elismerhetjük, amiért megtesz minden gyerekek körüli teendőt

    de arról se feledkezzünk meg, ha a társunk biztosítja a családunk számára az anyagi biztonságot

    ismerjük el a másik kitartását, lelkesedését

    és kereshetünk minden napban valamit, amiért hálásak vagyunk a másiknak

 

 2. Minőségi idő

 

A minőségi idő azt jelenti, hogy ezalatt osztatlan figyelmünket adjuk a másiknak. Meghallgatom, reflektálok rá. Ilyenkor tegyük félre az újságot, emaileket, közösségi médiát és tévét. Sokszor látok párokat, akik beülnek vacsorázni étterembe, miközben mindketten a telefonjukon lógnak. Ez nem minőségi idő.

    közös séta a városban

    kirándulás

    egy mozi, ami után beülünk egy kávéra, hogy megbeszéljük, kiben milyen gondolatokat indított el a film

    egy kellemes vacsora

    egy koncert, ami előtt beülünk egy hangulatos helyre, hogy ráhangolódjunk az estére

    ezt akár be is építhetjük szokásként a napunkba, hogy minden este mindenki kap 10-10 percet, amikor csak ő beszél és a másik osztatlan figyelemmel van jelen közben

parkapcsolat2.jpeg

 

3. Ajándékozás

 

Van, aki abból érzi a szeretetet, ha időnként apróságokkal lepik meg. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Ez lehet egy szál virág éppúgy, mint egy könyv.

    könyv

    virág

    fotómontázs

    saját magunk által írt vers/novella

    egy New York feliratú bögre, ha pl az az álma, hogy ide eljusson

    színházjegy

    ékszer

    parfüm

    bicska

    humidor

    szivar

 

 4. Szívesség

 

Ezek olyan tettek, munkák, amikkel a másik kedvében járhatunk. Fontos, hogy megint csak ne magunkból, hanem a másikból induljunk ki. Egy ismerős pár, amikor megbeszélték, hogy kinek mi a szeretetnyelve, a hölgynek a szívességeket találták. A párja ezen felbuzdulva elkezdett napokon keresztül vacsora után mosogatni, amit ő nagyon utált. Teltek a napok, de nem érezte a változást. Mikor rákérdezett a hölgynél, kiderült, hogy ő nagyon szívesen mosogat, viszont a szemetes kivitelét örömmel testálná párjára. Ez remekül jelzi, hogy itt egészen a konkrétumok szintjéig érdemes lemenni, amikor ezekről beszélgettek

    összeírt bevásárlólista megrendelése online

    online banki ügyintézés, hogy ne kelljen sorba állni a postán

    mosogatás

    szemetes kivitele

 

 5. Testi érintés

 

Azt gondolhatnánk, hogy a testi érintés minden kapcsolatban fontos szerepet játszik. De ha megnézzük, vannak párok, akik szinte alig érnek egymáshoz egy társaságban, míg mások szeretik az apró érintéseket, amikor csak elmennek egymás mellett. Mindenkinek más-más az intimitás igénye és ezen belül a testi érintések mennyisége és milyensége is. Az, akinek a szeretetnyelve a testi érintés, ha elkeseredetten megy haza, talán arra vágyik csak egyedül, hogy  másik hosszan a karjába zárja anélkül, hogy bármit mondana. Mondhassuk ki nyíltan, ha érintésre vágyunk és azt is, milyen formában, pl ölelés, masszázs, simogatás.

 

szeretetnyelv.jpeg

 

Amint látod, ahhoz, hogy izzon a tűz a kapcsolatotokban, egyszerre kell működnie a biztonságnak és az ismeretlennek. Ezt megvalósítani talán nem is olyan könnyű. De ugyanakkor ez is egy izgalmas utazás lehet, felfedezésre váró kalandokkal és játékossággal.

Ha szeretnél konkrét tippeket, hogy milyen ajándékokat válassz a partnered szeretetnyelvének megfelelően, akkor töltsd le ezt a jegyzetet: https://gum.co/uRjbf (Ne feledd az összeghez beírni, hogy 0, csak akkor engedi a letöltést!)

Miskei Anikó

Pszichológus

 

3 szuperhatékony módszer, amivel még megmentheted az újévi fogalmadat

2017. február 01. 00:29 - Miskei Anikó

 

Javában benne vagyunk az új évben. Annyira, hogy már el is múlt a feeling. És sokaknál már az elhatározások és fogadalmak is megkoptak. Mások döcögősen járják az utat vagy éppen bele sem kezdtek. Te hol tartasz? Talán a szerencsés kivételek közé tartozol, akik eltökéltek a változásban és haladnak a kitűzött céljuk felé? Bármelyik csoporthoz is tartozol, megmutatom mi az a 3 összetevő, amivel elégedetten zárhatod majd ezt az évedet.

 

 1.Tanulj a múltból

 

Először is ne tegyél fogadalmakat. Miért? Mert a fogadalom azt jelenti, hogy hirtelen felindulásból, érzelmekből kiindulva hoztál döntést. Lehet, hogy a ma reggeli mérlegre állás, egy csinos csaj visszautasítása vagy épp egy szakítás volt az ok. Ha fogadalmat tettél, az azt jelenti, hogy nem gondoltad át az előzményeket. Nézzünk egy klasszikus példát. Ha próbáltál már valaha életmódot váltani, akkor arra kérlek, kezd most azzal, hogy végigveszed ezeket. Ugyanis ha ezekben kudarcot vallottál, akkor elképzelhető, hogy elkönyvelted magadban, hogy Neked ez nem fog menni. Soha nem sikerült egyetlen diétát sem tartanod? És az edzéseket is 2 hónap után abbahagytad? Vagy éppenséggel voltak félsikerek vagy olyanok, amik ideig-óráig tartottak? Nagyon fontos, hogy visszaszerezd a hitedet abban, hogy képes vagy elérni azt a célodat, hogy jól érezhesd magad a bőrödben. Ezt úgy érheted el, ha  végigveszed egyesével a korábbi próbálkozásokat és kielemzed azokat. Írd le, hogy melyiknél mi volt az oka a sikertelenségnek. Lehet, hogy az egyik diétában csak salátát lehetett enni és ezt nem bírtad. Vagy lesérültél és emiatt hagytad abba az edzést.

fogadalom_miskei.jpeg

Ha ez meg van, akkor írd mellé a tanulságokat. Csak olyan diétába kezdj, ami kiegyensúlyozott étrendet tartalmaz. Ha lesérültél, elképzelhető, hogy a rehabilitációt segíti az úszás vagy érdemes lenne gyógytornászhoz fordulnod. Lehet, hogy a heti 6 edzés nem fért bele az életedbe. Mi lenne, ha most akkor 3-mal indítanál?

De ne csak a kudarcokat gyűjtsd össze, hanem azt is, hogy mi működött és miben volt sikered. Ha az működik, hogy munka előtt mész le a konditerembe, akkor tedd azt. Ha csak akkor tartottál ki a torna mellett, amikor a barátnőddel együtt jártatok, akkor már tudod, hogy szükséged lesz egy edzőtársra.

Ez az elemzés meg fogja adni az irányvonalat, amivel idén rátalálhatsz a nyerő stratégiára. Ugyanis fogadalom helyett egyetlen dolog működik csak: a tervezés.

 

 2. Megfelelő célt választottál?

 

Sokszor alapvető hiba, hogy rossz célt tűzünk ki, ami sajnos garantálja a kudarcot. Példánkban az, hogy lefogyok 5-10-20 kilót, rossz cél. Ez mennyire lelkesít fel, amikor rá gondolsz? Este mikor lefekszel már alig várod, hogy reggel 5-kor kelj és felhúzd a futócipőt? Elsősorban a cél az egészségünk és a remek közérzetünk legyen. Kitűzheted, hogy részt veszel egy tavaszi és egy őszi félmaratonon, ami egész évre motivációt ad. Vagy megmászni egy gyönyörű, nagyobb hegyet külföldön. Vagy éppen az, hogy vagány nagymamaként körbebiciklized a Balatont az unokáiddal vagy nagypapaként Te viszed el az első körre motorral az unokádat ;) Csak akkor leszel kitartó, ha lelkesít a cél, amit kitűztél.

lelkesedes_orom_celkituzes.jpeg

Csak olyan célt válassz, ami a sajátod. Ne olyat, amivel meg akarsz felelni a szüleidnek, a párodnak, kollégáknak vagy éppen a társadalomnak. Semmi gond, ha észreveszed, hogy kezd alábbhagyni a lelkesedésed. Legyél résen és vedd górcső alá újra a célodat. És ha kell, nyugodtan nyomd meg az újratervezés gombot. Akárhányszor.

 3. A rendszer a siker kulcsa

 

Hiába találod ki, rajzolod le, írod le egy papírra, ragasztod ki a célt a hűtőre. Ez kevés lesz. Mindez csak akkor valósul meg, ha beépíted a hétköznapokba. Írd be az edzést is a naptáradba és épp olyan prioritással bírjon, mint a céges meeting. Tervezd meg előre az étkezésedet. És folyamatosan figyeld, hogy mi az, ami jól esett és mi az, ami rossz közérzetet okozott. Figyeld magad és a tested és ennek megfelelően folyamatosan csiszold és alakítsd a rendszert. Ha reggel jobban bírod az edést, akkor esténként feküdj le picit korábban. Ha az alakformáló óra már nem motivál, akkor próbáld ki a TRX-et. Alakítsd ki a szokásokat, amik segítenek a célod elérésében és iktasd ki azokat, amik akadályozzák azt.

napirutin_szokas.jpeg

A siker kulcsa, ha mindent, ami történik, visszajelzésnek tekintesz. Ha így állsz neki és folyamatosan finomhangolod a rendszert, garantáltan fitten zárod ezt az évet és jól érzed magad a bőrödben.

Ugye tudod, hogy a fenti példát bármivel helyettesítheted. Azt tapasztalom, hogy a legnagyobb nehézséget a megfelelő cél megtalálása jelenti. Éppen ezért készítettem Neked egy rövid útmutatót, hogyan találd meg a megfelelő célodat. Innen tudod ingyenesen letölteni: https://gum.co/pkykg (Ne feledd az összeghez beírni, hogy 0, csak akkor engedi a letöltést!)

 

Miskei Anikó

Pszichológus